Plébániánkhoz tartozó közösségek


Harmonia Sacra Kórus

Templomunk kórusát nem kell bemutatni, hiszen nagy egyházi ünnepeinken és minden hónap első vasárnapján tudásuk legjavát adva éneklik magyar szerzők miséit és a zenei világirodalom egyházi műveit. Mégis talán érdeklik közösségünk tagjait a kórus megalakulásának és működésének körülményei, valamint a Harmonia Sacra örömei és gondjai, melyekről kötelességünk időnként tudósítani.

Szeretettel várnak soraikba új tagokat és érdeklődőket. A Próbák ideje: Kedd, 18:30-tól a Szt. Imre teremben (közvetlen a templom déli részén.) Aki kedvet érez az énekléshez, látogason el a kórus próbáira. További tudnivalók a Harmonia Sacra Kórusról itt.

Szentjánosbogár klub

Ezt a gyerekklubbot Dunakeszin két plébánia több mint tíz családja hozta létre a 80-as évek második felében azzal a céllal, hogy saját gyermekeik részére tartalmas kikapcsolódást nyújthassanak keresztény körülmények között az általuk szervezett gyerekklubban. Mára már országos hálózattá nőtte ki magát a kezdeményezés.

Plébániánkon a "Szentjánosbogarasok" heti rendszerességgel tartanak foglalkozásokat. A kisebbeknek (~5-12 év közötti gyerekeknek) Két hetente (minden első és harmadik) vasárnaponként 9:00-11:00 óra között tart kézműves foglalkozást a klub, melyet gyerekmise zár 11 órától.

- Tovább a Szentjánosbogár klub-foglalkozások fényképalbumához
- Tovább a Szentjánosbogár klub hivatalos oldalára

Imacsoportok

Közösségünkben több apró 4-10 fős imacsoport működik. Nagy nagy örömmel segít plébániánk akolitusa Somogyi Levente mindazoknak, akik szeretnének kis keresztény közzösségbe tartozni és hetente/kéthetente/havonta összegyűlni, hitünk teljesebb megéléséért. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a csoportokban folyó lelkiség bizony sok-sok örömet és erőt képes adni a mindennapokrhoz is.

Cursillo-s csoportok

Plébániánk közösségében sokan tartoznak a Cursillo család kötelékébe, mely egy keresztény (katolikus) lelkiségi és közösségépítő mozgalom. Tagjai hetente /kéthetente /havonta tartanak találkozókat és beszélgetéseket lelki épülésük céljából. További információért kattintson ide.

Kézimunka kör/csoport

Plébániánkon Káldos Mária vezetésével működik a kézimunka kör, mely havonta két alkalommal (2. és a 4. kedden délutánonként) gyűlik össze. A vezető elérhetősége: (27) 631-369.

Templomunk állandó programjai és közösségi foglalkozásai


Programok/ foglalkozások
Időpontok és helyszínek
Programszervező neve
Telefonszáma
A Harmonia Sacra énekkar próbái Minden kedden 18:30, a Szt. Imre ifjúsági házban, tavasztól a plébánia színháztermében Szakáll Lászlóné és Ládai Balázs 27-341-379 70/523-7827
Bibliamagyarázat felnőtteknek Minden csütörtökön 17:00, a Szt. Imre ifjúsági házban Szádóczky Károly plébános 27-351-676
Szentjánosbogár klub (4-10 éves koroszálynak) Minden első és harmadik vasárnapon 9:00-11:00 óra között 11:00 órától gyerekmise a plébáina nagy termében Kamocsa Gábor
Szentjánosbogár klub (10-14 év közötti fiataloknak) Minden pénteken 17:00 órától a Szent Imre teremben Veres András dunakeszi.szentjanosbogar@gmail.com
Kézimunkakör Minden kedden 16:00-18:00, a Szt. Imre ifjúsági házban Káldos Mária 27-631-369
Filmklub Alkalmanként - lásd aktuális hirdetéseket Greskovics János 30/385-9824
Hittan Iskolákban és a plébánián (lásd Hittan menüpont) itt többet is megtudhat erről
Cursillós imacsoport (skype csoport külföldön élők imacsoportja) Kéthetente Somogyi Levente 30/386-9898
A kő marad – magyar kulturális esték A Hírlevélben és a facebookon, külön értesítésre Greskovics János 30/385-9824
Szt. Mónika édesanyák imaközössége Minden 3. vasárnapján imaóra a templomban vagy a Sz. Imre házban Király Mária 30/484-5055
Karizmatikus imaközösség Minden csütörtökön 8:00 órakor a Szt. Imre ifjúsági házban Balázsné Marika
Fatimai imaközösség Minden hónap 13-án, 16:30-kor a templomban Lengyel Józsefné 27-351-901
Jézus Szíve család kilenced imaközösség Minden hónap 1. vasárnapján szentségimádási órát végez Kerekesné Zsuzsa 27-248-861
Rózsafüzér társulat Minden szentmise előtt fél órával
Szentséglátogatás Minden vasárnap 10:30-18:00, a templomban
Szeretetláng imacsoport Minden hónap 1. péntekén a reggeli szentmise után végzi imaóráját a templomban